charisma
4755

Isteni Irgalmasság Mária (MDM) - egyházi tiltás alatt

A Hittani Kongregáció Eljárási normák a feltételezett jelenések és kinyilatkoztatások megítéléséhez című dokumentumában leszögezi: „elsősorban a helyi Ordináriusé a feladat, hogy felügyeljen és eljárjon” a magánkinyilatkoztatásokkal kapcsolatban.
A „nagy figyelmeztetésről” szóló írországi próféciák esetében a döntés a Dublini Főegyházmegye érsekét illeti, akinek alábbi állásfoglalása 2014 nagyhetében jelent meg a főegyházmegye honlapján:
A DUBLINI FŐEGYHÁZMEGYE KÖZLEMÉNYE AZ „ISTENI IRGALMASSÁG(RÓL NEVEZETT) MÁRIA” ÁLLÍTÓLAGOS LÁTNOKKAL KAPCSOLATBAN
A Dublini Főegyházmegyébe folyamatosan érkeznek a kérések, hogy nyilatkozzék azoknak az állítólagos látomásoknak és üzeneteknek a hitelességéről, amelyeket egy magát „Isteni Irgalmasság(ról nevezett) Máriának” nevező és feltehetően a Dublini Főegyházmegye területén élő személy kap.
Diarmuid Martin érsek megállapítani kívánja, hogy ezek az üzenetek és állítólagos látomások egyházi jóváhagyással nem rendelkeznek, és számos olyan szöveget tartalmaznak, amelyek ellentmondanak a katolikus teológiának.
A Katolikus Egyházhoz tartozó közösségekben nem szabad terjeszteni és használni ezeket az üzeneteket.
A közlemény a Dublini Főegyházmegye honlapján olvasható.
Forrás magyarul
További írásaink:
Maria Divine Mercy (MDM) - az isteni irgalmasságról nevezett Mária (Nagyfigyelmeztetés katolikus szemmel)
Maria Divine Mercy jósnő védelmezőjének hitelességéről
Isteni Irgalmasság Mária (MDM) és követőinek automatikus kiközösítése
Bazsó-Dombi Attila
Kérem szépen, meg kell ismerni az Egyetemes Egyházban La Salette, Fatima és a Máriás Papi Mozgalom, a Világ Győzelmes Királynője és a Szeretetláng hiteleseknek elismert magán-kinyilatkoztatásokat, amelyekben minden szükséges benne van amit a mai időkről, illetve annak kialakulásáról tudni kell! Kérdés: vajon a felsorolt jóváhagyott magán-kinyilatkoztatásokban foglaltakat miért nem tartják …több
Kérem szépen, meg kell ismerni az Egyetemes Egyházban La Salette, Fatima és a Máriás Papi Mozgalom, a Világ Győzelmes Királynője és a Szeretetláng hiteleseknek elismert magán-kinyilatkoztatásokat, amelyekben minden szükséges benne van amit a mai időkről, illetve annak kialakulásáról tudni kell! Kérdés: vajon a felsorolt jóváhagyott magán-kinyilatkoztatásokban foglaltakat miért nem tartják be az egyházi elöljárók?! Ha azokat betartanák, egyszerűen nem is lett volna helye az MDM-nek! Az is megfontolást követel, hogy akik nem csak elítélik, hanem üldözik az MDM követőit, azok miként viszonyulnak pl. a Tanítóhivatal által elítélt modernizmushoz, szabadkőművességhez, a „minden vallás egyenlő” tévtanhoz, a Szentgyónás szükségességéhez, az Eucharisztia méltatlan kiszolgáltatásához, a házasság felbonthatatlanságához, a homoszexualitáshoz, a gender-ideológiához, a keresztényüldözéshez, az iszlám terrorhoz, stb.?!
ugróegér
@charisma Mert ez egy angol nyelvű blogon lett közzétéve. És az a könyv volt az, ami segített a hölgynek az üzenetekről való leszokásban.
charisma
@ugróegér,
ha magyar írta, akkor mit kellett lefordítani?
Hogy kerül ide Katona atya könyve?
ugróegér
Lefordítottam egy tanúságtételt ezekről az üzenetekről, amit egy magyar honfitársunk írt: blogolok.hu/…/egy-magyar-honf…